4. LÍRA POPFESZTIVÁL

 

A muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesületének szervezésében június 22-én, pénteken tartották meg a 4. Líra Popfesztivált. A közönség 9 új zeneszámot hallhatott. A fesztivált Smith Ferenc tanácselnök nyitotta meg hivatalosan, ugyanakkor a megnyitóhoz tartozott a tavalyi győztes dal előadása, Tóth Diána ezúttal nem versenyezett. A kísérőrendezvény keretében a szebbnél szebb táncokat az adai Midnight tánciskola mintegy 30 tagja adta elő a közönség nagy örömére.A háromtagú zsűri, Süveg Tibor a nagybecskereki Josif Marinković zeneiskola hegedűprofesszora, Kecskés Sándor zeneszerző, a néhai Szivárvány együttes gitárosa, és Kovács Károly az Újvidéki Televízió egykori zenei szerkesztője, most pedig a Mozaik TV zenei szerkesztője, és az Apolló TV munkatársa döntése alapján a legjobb énekes díját a magyarittabéi Hevesi Tibornak ítélte oda. Ugyanakkor a közönségnek is ő tetszett a legjobban, a közönségdíját is ő vehette át. A dal címe: Nevess még. És e dal szövegét tartották ugyancsak a legjobbnak, melyet a muzslyai Kovács László írt. A Nevess még című szám zeneszerzője, Zombori Ervin is a legjobbnak minősült. A legjobb hangszerelésért Lackó Attillát díjazták. A zsűri egy különdíjat is kiosztott, a temerini Kókai Angéla vehette át. A zsűri szerint nem volt igazi konkurencia ezen a fesztiválon, kevésnek tartják a dalok felhozatalát. Szerintük szövegírók vannak, de mind kevesebb a hangszerelő, a zeneszerző. A tavalyihoz viszonyítva gyengébbek voltak a dalok is, meg több jó zeneszámból válogathattak. Véleményük szerint a zeneszámok többsége nem egy popfesztiválra alkalmasak, mert bizony voltak rock-os hangzású szerzemények is. Bíznak abban, hogy az idei év tapasztalataiból sokat tanulnak a szervezők is, meg a versenyzők is, és hogy jövőre, vagy az elkövetkező években igazi, szép fesztiváldalokkal gazdagodik majd a popzene a Vajdaságban.

k-ko