Az újonnan megnyílt Narvik szálloda igazgatói posztjára egy ismert vízilabdázó került. A személyzet java részét Nagybecskerekrõl és Belgrádból vitte Kikindára. Néhányan lakást a többiek pedig kedvezõ hiteleket kaptak házuk építésére. Mi, egy gyermekes fiatal házasok voltunk. Főpincér voltam a feleségem pedig recepciós. Öt év munka tapasztalom már volt, amikor a Narvik szálloda megnyitásától dolgozni kezdtem ottan. Az igazgató csapatot kovácsolt a személyzetből. Német, olasz, angol és norvég nyelvet tanultunk. Nyugalmazott híres vendéglátók tartottak gyakorlati előadásokat. A vendégeket görög zenészek szórakoztatták minden este. Az Egyesült Emirátusok egyik sejkje biciklistákat a másik pedig röplabdásokat vezetett a szállodába és heteken keresztül vendégeink voltak. Reggelenként a bicegő sejket a piacra kellet vinni és õ a kocsiból rámutatott melyik dinnyét, vegyék meg számára. Már néhány arab szót is megtanultunk, amikor az Öntödébe Dar-es-salamból jöttek tanoncok. Ők hónapokig Kikindán tartózkodtak, velük angolul beszéltünk. Napról napra egyre több olasz csoportok érkeztek vadászatra. Az akkori ország legismertebb énekesei vendégszerepeltek és rendszeresen a Narvikban szálltak meg. Nekünk úgy tűnt, hogy Kikindán van a világ közepe, mi pedig benne. Már mindennapos eseményként vettük tudomásul, hogy a Nagy transzport, Veljko Bulajittyal is a Narvikban fog egy pár hónapig tartózkodni. Az ismert színészek közül csak Robert Vont, Helmuth Bergert, Steve Railsbecket említeném. A hazai színészekkel, szabad idejűnkben asztali teniszeztünk, társalogtunk. Valahogy észrevétlenül, de mind sűrűbben jelent meg nálunk akkoriban Miroslav-Mika Antić. Számomra akkortájban semmi különös nem volt ez. 1983-ban egy hetes kerekasztal beszélgetést volt szervezve a fönti 3 díszteremben. Ott volt az akkori JKP Központi bizottságának minden tagja. Három napig, mi pincérek haza se mentünk – felszolgáltuk a reggelit, ebédet és a vacsorát is nekik. Közülük Raif Dizdarevićet, Petar Gračanint, Petar Stambolićot és Azem Vlasit említeném. Az sem lett volna meglepetés számunkra, ha maga Pellé látogatott volna el hozzánk.
Egy ilyen légkörben éltünk, dolgoztunk és társalogtunk mindenkivel. Leginkább, szabad időnkben, kimentünk a központba a térre és ott kedvünkre kibeszélgethettük magunkat az egész várossal. Számtalan eset történt, amikor a munkahelyen észnél kellet, hogy legyünk, mert rangos vendégeink voltak. A főnökök ismertek bennünket, tudták ki mire képes. Majd fele a személyzetnek magyar volt. A három főnök közül kettő magyar volt. Sokszor éreztem, hogy rám bíznak felelős munkákat, amelyeket rendszerint élvezettel el is végeztem.
Az a nyári este is csak egy volt a sok közül, amikor tele volt vendégekkel a Narvik. Kinn az étterem előtti teraszon élő zene volt. A terasz Kikinda központjára néz. Valamikor fél tíz tájban, már alig lehetett szabad helyet találni. Tele talicska fagyit és üdítőket toltam, amikor Ágnes főnöknő, utasít, hogy vegyem át azt a csoportot, amely éppen érkezik. Egy fiatalabb kolléga folytatta a fagyi felszolgálását. A vendégnek két asztalt összeraktunk. Szemem sarkával mindjárt láttam Mika Antićot, hogy õ is köztük van. Mivel már hosszabb ideje a legelőkelőbb szobát használhatta és a község vendége volt, már néhányszor beszélgettünk fönt a bárban. A vendégek le sem ültek még, Mika állva magyarázta nekik az elképzelését. Néhány percig csak álltam mellettük és vártam, hogy helyet foglaljanak. Nem ültek le. Zsebkendővel a kezében, a költő, boncolgatta tervének minden részét. Egy pillanatra félrefordult a társaságtól, zsebkendőjével meg törölte arcát. Odahívott és 10 másodperc alatt megrendelte az összes társaságnak a menüt és az italt. A rendelet pedig ez volt:
- Fiam, érts meg… Látod kik és mennyien vagyunk, tudod mit csinálunk….. Hozzál nekünk egy kiló levest, egy kiló húst, egy kiló salátát, egy kiló kenyeret, egy kiló kalácsot, kiló bort és vizet.
Megértettem, hajszálpontosan megrendeltem az italt és az ételt is a konyhában. Lábaim nem érték a földet. Könnyedén körül szaladgáltam az asztalukat amikor már leültek és a hosszú lépést öntözgettem a poharaikba.
Mostanában amikor a TV bemondta, hogy 20 év telt el a költő halála óta, eltűnődtem az emlékeim fölött. Beleéltem magam és emlékeimben ott voltam az asztalnál, a Narvikban és öntözgettem a hosszú lépést, fejemben pedig ezt forgattam: Mi is szükséges ahhoz, hogy képzeleteink, alkotásaink remekművek legyenek.
Mika Antić Kikinda város vendége volt.
Nagy megtisztelés és bizalom volt ez számára, de különösen, abban a helyzetben volt, hogy azt csinálhatott amit akart. Korlátlan szabadságban élhetett abban az időben. Alkotó munkájával 24 óra hosszát foglalkozhatott. Szemmel láthatóak voltak már rajta a betegség jelei. Az alkotó ereje pedig nem lanyhult, elképzelései peregtek az asztal fölött. Visszagondolván erre az esetre, biztos vagyok abba, hogy 20 év után is sokan, így emlékeznek reá.
Szellemes, egyszerű és másokat is kreatív gondolkodásra ösztönöz. Neki meg volt az alkotó szabadsága, nékem is megadta az alkotás alkalmát, amikor 10 másodperc alatt rendelt és a vacsora összetett ceremóniáját rám bízta.
Ezekben a napokban emlékezünk Miroslav-Mika Antić halálának évfordulójára.
Ezt tettem én is.
Balanyi Sándor