A határon átnyúló projektumokról

Február 3-án, Nagybecskereken a városháza nagytermében a CIDEC néven futó projektum került bemutatásra. A prezentációt a nagybecskereki székhelyű Civil Társadalmat Fejlesztõ Központ (CDCS) és a belgrádi Polgári Kezdeményezés Egyesület közösen szervezték meg.
Az elõadók 2 témát dolgoztak fel:
• Párbeszéd az európai konccenzusért,
• A polgárok intézményes részvétele az európai társulási folyamatokban
Szó volt még határon átnyúló projektumokról, amelyek eddig befejezõdtek és az áprilisban várható újabb pályázati kiírásokról, amelyekre csak partneri viszonyt kialakított intézmények, valamint egyesületek jelentkezhetnek. Úgy Bánát – Románia, mint Vajdaság – Magyarország relációjában. A projektumok kidolgozására létrejött Versecen és Szabadkán, egy-egy központ, amelyek a pályázókat szakmai tanácsadásban részesítik.
Mint elõadó a prezentáción részt vett a kormány által kinevezett európai integrációs iroda képviselõje, akitõl az érdeklodõk megtudhatták mi történik a parlament elé terjesztett, majd visszavont civil egyesületekrõl szóló törvényjavaslattal. Az iroda képviselõje elmondta, hogy a törvényjavaslat a közvitára bocsájtott közalapítványokról és fondációkról szóló törvényjavaslattal egy csomagban kerül majd a parlament elé.
A prezentáció iránti érdeklõdés miatt az elozõleg a Városháza kistermében tervezett elõadást a szervezõk a nagyterembe helyezték át, amely úgyszintén megtelt. A lukácsfalvi Fehér tó – HÁKE erre az elõadásra azért volt hivatalos, mert a Bega és a Temes, folyók melyek összekötnek , határon átnyúló EU-s projektumban vett részt.



fõoldal