Az
aracsi romokban
Öt
óra előtt tizenöt perccel fölkeltem. Kimentem, sétáltam az udvarban
és a kertben, majd visszafeküdtem még egy kicsit az ágyba. Amikor véglegesen
fölkeltem, mindjárt a nyulaknak adtam enni. Később elkezdtem készülődni
a kirándulásra.
Úgy beszéltük meg Ilonkával, hogy ő majd vagy a Rankóékkal jön vagy
a plébánossal. Anna néni, fia Gyuri és a Budai gyerekek pedig velem
jönnek. Misikének csináltam helyet a csomagtartóban, ha máshol nem fér
el, majd oda befekszik. Már hét óra volt, amikor Ilonka kiment az utcára.
Mi az udvarban pakolásztunk a Yugóba. Rankót, a szomszédot, éppen valaki
felköltötte. Kijött az utcára – a kapuban találkoztunk. Hívtam, hogy
jöjjenek velünk, megmondtam, hogy mi hova megyünk. Elment megbeszélni
a Katicával és a gyerekekkel. Szerettem volna, ha velünk jönnek. Gyorsan
főztem négy kávét. Átmentem a hozzájuk és mondtam, hogy várja őket a
kávé. Jöttek is nemsokára mindnyájan. A kis Rankó álmos volt, de mikor
meghallotta hova hívom őket, megörült. Rankó és Katica is elfogadták
a meghívást. Megittuk a kávét. Anna néni és fia is megérkeztek. Kávéval
vártuk őket. Rankóék elmentek bepakolni a sátort az Opelba. Amíg készülődtünk
a Budai gyerekek is megérkeztek. Amikor megláttam a Misikét, nem említettem
neki, hogy a csomagtartóban kellett volna utaznia, ha Rankóék nem jönnek.
Ilonka és Misike mentek a Rankóékkal, hatan voltak az autóban. Anna
néni fiával, a Budai lány és a fiam velem jöttek.
Fél nyolc már rég elmúlt. Addigra pedig a városi pékség előtt kellett
volna, hogy legyünk. Elindultunk a pékség felé. Útközben megláttuk Mariskát.
Jött elébünk! Vagyis utólag megtudtuk, hogy telefonálni akart nekünk
– már nem győztek kivárni bennünket. Tami, Mariska férje, márt jó néhányszor
megvizsgálta a Wartburg utánfutóját, amely tele volt rakva kirándulási
eszközökkel: kisüst, nagy üst, asztal részek, stb. Tami és Mariska támadását,
hogy hol vagyunk mi eddig, úgy védtem ki, hogy csak azt mondtam nekik:
- Két autóval vagyunk, nem öten hanem tizenegyen vagyunk. Indultunk
mindjárt tovább. Az öntödénél vártak bennünket a többiek. Bíró Pityu,
Hajnalka, Viki és a gyerekek. Négy kocsi ment Nagykikindáról, húszon
ketten voltunk – Gyurisék, Budaiak, Krnetityék, Bíróék, Balanyiék, Anna
néni, Gyuri, Viki és a gyerekek.
Beodrára mentünk. Padéról már megérkeztek – ők traktorral jöttek. A
templomnál megálltunk. A tisztelendő úr ott volt már, beszélgettek kint
az utcán. Azt mondta nekünk, hogy az aracsi romok körül sok a méhecske
- nem lehet megmaradni tőlük. Nem tudtuk mitévő legyünk. Kornélia nővér
elment telefonálni Csókára. A tisztelendő úr bevezetett bennünket a
templomba. Mesélt a Karácsonyi grófok kéttornyú templomáról. Még a kriptában
is voltunk a templom alatt. Csókáról azt jelentették, hogy nem jönnek.
Nem sokára, mi többiek, elindultunk az aracsi romok felé. A crnabarai
vasút állomásnál lefordultunk balra, a nyári útra. Az út az aracsi romokhoz
vezetett – nekivágtunk. Jó poros volt az út. 5-6 km-t mentünk ilyen
úton. Amikor odaértünk, egy szép mező előzte meg az égbenyúló templom
romjait. Leparkoltunk. Neki kezdtem a kasza összeállításához. Gyuri
vette kezébe a kaszát és utat kaszált a templomig. Kiszemeltem hol fogom
az asztalt összetákolni. Először az asztallábakat kellett leásni a földbe.
A talaj sárga volt és kemény. Jöttek a Padéról, Becséről, Muzslyáról
– gyorsan kaptam segítséget. Muzslyáról Ernő és egy becsei legényke,
Gábor segített. Már 11 óra volt, amikor befejeztük az asztal felállítását.
Az asztallábak a földbe voltak ásva, rátettük a deszkákat és 4x1 méteres
asztalt kaptunk. A többiek az üstöket felakasztották egy fára és máris
rotyogott a paprikás.
11 óra fele, a Tóth házaspár, összehívott bennünket és felvonultunk
a templomba. Teteje nem volt a templomnak, csak oldalfalak 1,5-2 méteresek.
Megvoltak a tűzfalak, jó magasan a torony is megvolt – a hegye nélkül.
A Tóth házaspár köszöntötte a jelenlevőket. A bevezető előadás, az aracsi
romokkal volt kapcsolatban. Megismerkedtünk a templom történelmével.
Nagyon el akartam képzelni magam elé, hogyan is nézhetett ki a templom
960 évvel ezelőtt, amikor 4 év alatt felépítették, de amikor felnéztem
a mennyezet felé, csak a sokszegű eget láttam. Így hát, a freskókat,
festményeket oda képzeltem – az égre.
Az előadás második felében szó volt a vagyonközösségről.
Pontosan délben, mindnyájan egy közös könyörgést végeztünk el a – békéért.
Nemsokára megérkezett a Nagykikindai plébános. Csernyéről már előbb
megjött. A templom falain belül voltunk. A torony alatt, a középen,
fel voltak állogatva különböző nagyobb kövek – kocka asztal alakban.
A kövekre tettünk egy asztallapot és terítőt. Ez volt az oltár. Egy
csernyei kisfiú és a fiam ministráltak. Rankó elment Nagykikindára elintézni
valamit, de a mise kezdetére visszaért. A mise előtt beszélgettem vele.
Ő is végighallgatta a misét a Katica mellett. A mise magyar nyelven
volt. Gyuris Tami kérte a plébánostól a hívek könyörgését – ő megígérte
neki. A hívek könyörgésében, mindenki, aki csak akart, elmondott egy
könyörgést, mondatot. Az én kérésem ez volt: - Add Urunk, hogy a
különböző hitű emberek is egységben éljenek. Összesen 14 könyörgés
volt, majd lassan a szentáldozás következett. A csernyei plébános mindeddig
gyóntatott.
A mise után az ebéd következett. Amíg a többiek ebédhez készülődtek,
azt forgattam a fejemben, hogyan és hol fogom leásni a kapufákat a focihoz.
Ugyanúgy, mint az asztallábakat, a kapufákat is még otthon kiszabtuk
és előre elkészítettük. Lementünk a szép sima füves gyepre, ahol már
készen várt az ebéd. A fiam és a Rankó fia, Dejan, fogták a szerszámokat,
és velem jöttek a leendő pályára. Mondtam nekik, hol ássanak, én pedig
kaszáltam az kacatot és a magas gazt, amely a pályán belül esett. Még
nem raktak le egy kapufát sem, hozzám jön a fiam és mutatja az úját
– elvágta az ásóval. Pihenésre küldtem. Lekaszáltam a pályán belül eső
nagy kacatot és füvet. Felállítottam az egyik kaput. Két oldalfára rászögeztem
a tetejét. A másik kapufát is ugyanígy fölállítottam és azután mentem
ebédelni. Kétszer is megszedtem a tányéromat az üstből. Paradicsom is
volt mellé. Az asztal, amit tákoltunk, le volt terítve világoskék asztalterítőkkel.
Az asztalon volt, a tészta, saláta, tányérok, szörpök, kávé, kalács
és a mosatlant is oda raktuk. A tákolmány jó eljátszotta az asztal szerepét.
Ebéd után, egy nagy pohár citrom léből kortyolgattam, amikor a szemeim
az egyik kapufa felé irányultak és egyre tisztábban láttam, hogy a teteje
el volt törve. Hideg borzongás futott át rajtam, pedig 35 fok meleg
volt. Hiába törekedtünk otthon, ha most egy pillanat alatt eltört a
kapufa teteje, pedig akácfából készítettük - ugyanúgy, mint a nyúlketreceket.
A nyulak nem rágták el. Hogyan törhetett el a léc? Nem akartam hinni
a szememnek. Rankó állt mellettem, ő megerősítette, amit én is most
már tudtam
A KAPUFA EL VOLT TÖRVE!
Valaki hozzá rúgta a labdát, a lécben pedig volt egy csomó, ahol kettőbe
tört. Gyorsan kerestünk drótot és összedrótoztuk a lécet. Mire bevégeztük,
a pálya közepén már két csapat húzta a kötelet. A tornacipőmön igazítottam
még egy kicsit. A kötélhúzás befejeződött és már két foci csapat állt
fent a pályán. Befogadtak engemet is közéjük. Még csak 2:0 volt, amikor
leállott a mérkőzés. Félidő a nagy hőség miatt. Jó hosszúra nyúlt a
pihenés. A második félidőt nem játszottuk le - a hőség győzött.
Felvonultunk a templom falai közé. A délutáni műsor következett. Csoportokba
voltunk elosztva. A nők az egyik a férfiak a másik csoportban. A vagyonközösség
különböző formájáról hangzottak el tapasztalatok Padéról, Becséről,
Kanizsáról és Muzslyáról. Valahol kalácsot sütöttek és azt árulták,
valahol pálinkát főztek, valahol bort préseltek. Padén búzát vetettek.
Nem mindenütt stimmelt a dolog, de arról is őszintén beszéltek a felszólalók.
Sokaknak nem tetszett az, hogy pálinkát árulnak és így jön a közösbe
a kereset.
Szomjasak voltunk. Egyszer a padéiak, hoztak fel vizet, azután a muzslyaiak.
A becséről még főtt kukoricát is hoztak. Két színdarabot is lejátszottak.
Nagyon szép volt. A minden-napos életből volt a téma. Hogyan viselkedtek
a családban, az Evangélium Igéjének megismerése előtt és azután amikor
az Evangélium Igéje szerint éltek. Jót mulattunk. Hajnalkának a kislánya
is tapsolt, pedig aligha 3-4 éves.
A templomban befejeződött a műsor. A továbbit, lent folytattuk a focipályán
és az üst körül. Különböző társasjátékok voltak műsoron. Bekötött szemmel
etette egymást 3x2 pár egyszerre. A győztes ajándékot kapott – egy írás
volt a papíron, amit hangosan fölolvasott. Volt víz meregetés üvegbe
lyukas poharakkal. Kalapdobálás női és férfi mezőnyben. Minden játék
után a győztes felolvasta a leírt szöveget, amely tetszően illett hozzá.
A játékok végén, Misi bácsi a szervezőknek is adott át ajándékot. A
szövegben az állt, hogy jó szívvel szerveztük a kirándulást és örömöt
leltünk benne. Vége felé közeledett a műsor. Lassacskán indultak hazafelé
a családok. Miután a muzslyaiak bejelentették, hogy szeretettel várnak
bennünket, szeptember 17-én Muzslyán, összepakoltak és ők is elmentek.
A becseiek is szivárogtak hazafelé. Aki maradt, Tami, Jani, Gellért,
Bíró Pityu, Hajnalka, Gyuri, Tóth Öcsi - szétosztozkodtunk kétfelé és
lejátszottunk egy félidő focit. Az eredmény 4:4 volt. A kapufa kitartott
végig. A foci után, leültünk a domb oldalába és hallgattuk Gellértnek
a fellépését. Egy óra hosszas koncertet rendezett. Gitáron kísért minden
zeneszámot. Mindnyájan csatlakoztunk hozzá. Tüzet raktunk, a megmaradt
csumával és a lekaszált gazzal füstöltük a szúnyogokat. A kapufák már
ki voltak szedve, az asztallábak a deszkákkal is fel voltak pakolva
az utánfutóra. A Yugóba is be volt pakolva minden. Tóthék, öt perccel
Misi bácsi után mentek el. Utánuk mentek a Gyurisék majd a Bíróék. Utolsóknak
maradtunk mi. Még vártuk, hogy elhaladjanak az autók és lecsillapodjon
a porfelhő utánuk, felsétáltam a templom romjai közé. A többiek indultak
a gyepen át az út felé.
Teljes egyedül voltam a romok között. Az alkonyat már kezdett körülvenni,
de úgy éreztem, hogy nem siet a sötétség ránk borulni, hanem nyugodtan
megvárja, hogy távozzunk mindnyájan, úton legyünk - akkor fogja majd
teljes erejéből elnyelni a romokat. Szétnéztem a templom romjain. Mind
a négy oldalán kívülről belülről megnéztem. A nagy kövek be voltak melegedve.
Bent a romok között éreztem a falak meleg leheletét. Az egyik 10 méteres
fal, hatalmas katakomba szerepét játszotta a szemem előtt. Belém húzódott
a félelem. Megálltam az oltár előtt tűnődve… elveszve… Éreztem mekkora
kis emberke vagyok ezen a földön. Apró kis hangyácska. Milyen hatalmasak
voltak azok akik felépítették egykor ezt a templomot. Már ezer évvel
ezelőtt is templomokat építettek e tájakon is. Már akkor is Egyházakat
építettek. Századokon át fejlődött az egység felépítése sok helyen.
A meztelen igazság továbbra is ijesztgetett. Az igazság, hogy ebben
a térségben is rég óta az út le van rakva – bennem kétségbeesést váltott
ki és amekkorát ordítanak az égbe a romok magas falai, akkorát ordított
a lelkem is: Jaj… emberek…! Már ezer éve itten az elődeink élték az
új keresztény életet – egységben. Hát… mennyi idő kell még, hogy mindnyájan
így éljünk !?
Aracson,
1994. július 31-én
Balanyi Sándor
|