TAPASZTALAT – INNEN – ONNAN!

A határon átnyúló magyar – magyar barátság jegyében, február 28. és március 1. én szakmai tapasztalatcserét szerveztünk egyesületünkben. Vendégünk volt Vajdaságból a Lukácsfalvi Fehér tó - HÁKE 22 fős delegációja. A kétnapos program ideje alatt bemutattuk az egyesületünk által működtetett Tan és Sétaösvényt, mely bemutatót nagy érdeklődés kísérte a Lukácsfalviak részéről. Egyesületük egy hasonló ösvény / útvonal / kiépítését tervezi, ebben / is / számítanak segítségünkre.
Itt tartózkodásuk ideje alatt megbeszélést folytattunk az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által meghirdetett magyarországi civil szervezetek határon átnyúló civil kapcsolatainak támogatására kiírt pályázatok közös beadásának lehetőségeirõl. Négy kategóriában megjelölt téma közül választottunk, a megvalósíthatóság figyelembevételével állítjuk össze, és adjuk be a pályázatokat. Tájékoztatást adtunk városunkban működő civil szervezetekről, valamint a civil szövetség munkájáról. A Tan és Sétaösvény működtetése mellett az utóbbi téma is kiemelten érdekelte vendégeinket. A rendezvénysorozat ideje alatt 8 fő alapító taggal létrehoztuk egyesületünkbe az Ifjú Városszépítő és Környezetvédő Szakosztályt. A szakosztály vezetésére Puskás József tagunkat kértük fel. Az eredményes és mindent figyelembevevő szakmai programok mellet volt lehetőségünk bemutatni szépülő városunkat. Vendégeink is készültek programmal. Bemutatót tartott a Vajdaság szerte híres, több versenyt megnyert „Kiskancsikások” csapata. A szerb – magyar kultúra kölcsönös megismerése terén, gasztronómiai bemutatót / ebéd / elkészítését vállalták a közösség részére. A menü a következő volt. Paradicsomos marhapörkölt – lukácsi módra, desszert Barasori palacsinta. Jó hangulatban, a viszontlátás mihamarabbi bekövetkeztének reményében váltunk el egymástól.
Készült egy hangképes összegfoglaló is.
Néhány fotó az eseményről.

   
   
   
   
   
   
 
főoldal