Február
8-án Balanyi Sándor a Lukácsfalvi Fehér
– tó Hagyományápoló és Környezetvédő
Egyesület elnökének meghívására
online kapcsolatban részt vettem az egyesület közgyűlésén.
A közgyűlésen lehetőségem volt felszólalni,
véleményt mondani az elhangzottakról, saját
tapasztalatomat megosztani a jelenlévőkkel. Az ülést
Gombár István vezette. Napirenden volt Balanyi Sándor
beszámolója a 2008. évben végzett munkáról.
Alapszabályt módosítottak, az egyesületen
belül alosztályokat hoztak létre, javaslatot tettek
azok vezetőire. Megtárgyalták a stratégiai célkitűzéseket,
melyek között szerepelt a kapcsolat kiszélesítése,
fejlesztése egyesületünkkel. Komoly vitát váltott
ki a pályázatok elkészítése, beadása.
Egyben azonban megegyeztek, pályázni kell, ugyanis ez
az előrehaladás egyik fontos kritériuma a közösségért
vállalt önkéntes munka mellett. Elhangzott, hogy
Vajdaságban is fontos szerepe van a civil szférának,
mint a közösségi munka színterének. Fontos
a civil kontroll, a társadalom komoly tagjai a civil szervezetek,
szerveződések. Felvetődött a közös projektumokban
történő részvétel, melyeket a közelmúlt
eredményei is igazoltak. Ezek voltak a Bega Temes projektum,
valamint a Pannon Interkultura projektum, melyet egyesületünk
koordinál. A tanácskozás végén február
utolsó hétvégéjére átadtam
egyesületünk meghívását a HÁKE
tagsága részére, egy közös program eltöltésére
Sándorfalván.
Sipos György,
Városszépítő és Környezetvédő
Egyesület elnöke, Sándorfalva