2006 szeptember 3-án

A Paradicsom Napja Lukácsfalván

A Nagybecskerek melletti Lukácsfalván tegnap megtartották a Paradicsom Napját. Ez volt a második ilyen rendezvény ebben a hatszáz lakosú, 221 éves kertészfaluban.

A rendezvény elsődleges célja elsősorban az, hogy bemutassák a szélesebb közvéleménynek azt, hogy Lukácsfalván és környékén egészséges élelmet termelnek, hogy feltárják a Császár-tó és az Écska halgazdaság szomszédságában levő kis falu idegenforgalmi lehetőségeit, és nem utolsósorban, hogy megmutassák: falun is meg lehet élni szorgalmas munkával, egymással békességben. Mint ahogy a tegnapi rendezvényen elhangzott, nemcsak a jó termék a fontos, hanem az is, hogy az megfelelő vevőre találjon.

A Paradicsom Napján osztályozták a friss paradicsomot és paradicsomlevet, a kertészek pedig kiállították többi terményüket is. A bírálóbizottság értékelése szerint a legszebb és a legízletesebb friss paradicsomot a nagybecskereki Slađana Marković termelte, második lett a nagybecskereki Andrija Radlinski, a harmadik helyet pedig a szentmihályi Bálint János érdemelte ki. A legízletesebb paradicsomlevet a lukácsfalvi Kenderesi Klára készítette, a második Kószó Róbert (Szentmihály), a harmadik pedig Andrija Radlinski (Nagybecskerek).

K. I.

Fotó: Kecskés István


Felvételünkön a lukácsfalvi Balanyi Réka