DÉL – MAGYARORSZÁGI SZAKMAI TANULMÁNYÚT


(2009. október 10-11.) A zentai CI-FI Civil Központ szervezésében
Aranyszöm Rendezvényház, Kakaó Klub (Mórahalom):
A 2003-ban birtokba vett rendezvényház a kistérség művelődési központjaként színházi előadásoknak, házasságkötéseknek, konferenciáknak, partnertalálkozóknak ad otthont. Emellett megszervezik az újévi koncertet, a kulturális szomszédolót, a majálist, az aratóünnepséget, a fogathajtó vetélkedőt, a kórus-, fúvós-, néptánc-, társastánc találkozókat és a képzőművészeti tábort stb. A rendezvényház mellett a résztvevők megismerkedhettek a Kakaó Klubbal is, amely a település ifjúsági háza.
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatának Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodája (Szeged):
Vajda Árpád irodavezető bemutatta az intézményt, s a dél-alföldi ifjúsági kezdeményezéseket, projekteket és hálózatot.
Százszorszép Gyermekház (Szeged):
a város önálló közművelődési intézménye, amely pedagógiával, közművelődéssel, szabadidős programok és színházi előadások szervezésével, országos szintű rendezvények megrendezésével foglalkozik. Az intézmény vezetőjeként Orbán Hédi a gyermekprogramok szervezéséről, a gyermek-animátorkodásról és az önkéntességről tartott előadást.
Millenniumi Kávéház klubhelyisége (Szeged):
Találkozó a dél-magyarországi, határon túli magyarsággal foglalkozó civil szervezetekkel. A bemutatkozás melletti kötetlen beszélgetés során kapcsolatok kialakítására volt lehetőség, amely a későbbi együttműködéseket segítheti elő.
2009. október 11. vasárnap:
Faluház, Könyvtár és Tájház (Algyő):
A kulturális élet felpezsdülése a faluban a Faluház megnyitása után indult be, ahova számos csoport, egyesület jár próbálni, beszélgetni, közös dolgaikat rendezni. A Tájház működtetésével a céljuk az, hogy összegyűjtsék, feldolgozzák és az algyőiek rendelkezésére bocsássák a még meglévő értékeiket, különös tekintettel az algyői halászatra, kovácsmesterségre, kosárfonásra. A bemutatót Bene Zoltán tartotta.
Kulturális és Szabadidő Egyesület (Bordány):
A falu egyetlen ifjúsági civil szervezete, mintegy 45 – 50 taggal. Az egyesület célja elsősorban az ifjúság összefogása, koordinálása, érdeklődési körének a felkutatása. Szabadidős és szórakoztató programokat szerveznek számukra a kultúra, a sport, a hagyományőrzés, a természet és a környezetvédelem terén. Az egyesülethez a következő intézmények, programok kapcsolódnak: Bordányi Ifjúsági Információs Pont, saját újság (b.i.l.d.), saját honlapok (www.telecity.hu, www.bordanynet.hu), Bordányi Amatőr Színjátszó Kör, BFC teremlabdarúgó csapat stb. A bemutatót Tanács Gábor tartotta.
Bánátból 4 egyesület, Bácskából 31 egyesület képviselői vettek részt a tanulmányúton.
A Fehér tó – HÁKE-t Balanyi Sándor képviselte. Az egyesület számára rendkívül fontos megegyezés született a dél-magyarországi, határon túli magyarsággal foglalkozó civil szervezetekkel. Ugyanis a közvetlen tárgyalások eredményeként, jövő év január végén a szegedi Millenniumi Kávéház klubhelyiségében két hétig tartó kiállítás lesz szervezve a Fehér tó egyesületről és Lukácsfalváról. A megbeszéléseken más témák is érintve lettek. Különösen ki lett hangsúlyozva a hagyományápolás, a meglévő emlékművek karbantartása, valamint a Közép Bánátban élő magyarság részére történelmi jelentőségű, új emlékművek felállításának fontossága.

Aranyszöm rendezvényház, Mórahalom
Milleniumi kávéház, Szeged
Faluház Algyő
Bordány
 
 
   
   
Főoldal