Elektronikus és írott sajtóból ollóztunk

NÉPSZABADSÁGONLINE

Túl a VMSZ melletti erődemonstráción Sólyomnak egy malőrt is sikerült jóvá tennie mostani útjával, amelyen 10 helyszínen 18 eseményt látogatott végig, többek között megkoszorúzva a fasizmus áldozatainak újvidéki emlékművét és a vajdasági mészárlások mementójául szolgáló Vergődő madár szobrát. (– Két elnökkel fogtam kezet. Az első Tito volt – üdvözölték némileg rendhagyó formulával Lukácsfalván egy kancsikabemutató után az elnököt.) A március 15-ét 2007 óta hagyományosan külföldön is ünneplő Sólyom már tavaly ilyenkor a Vajdaságban járt volna, Borisz Tadics szerb elnök hivatalának tiltakozása nyomán azonban alig néhány órásra rövidítette volna programját, amire Pásztor István VMSZ-elnök lemondta az egész közös megemlékezést.

MTI Kollányi Péter


VajdaságMA
Háromnapos vajdasági körútja során Sólyom László 10 településen fordult meg és 22 különböző intézmény képviselőjével – és nem csak a VMSZ-hez tartozó tábor képviselőivel – találkozott. Így volt ez annak ellenére, hogy a köztársasági elnök Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének a meghívására érkezett a tartományba. Volt alkalma beszélgetni vezető politikusokkal, intézményvezetőkkel, egyházi személyekkel, civil szervezeti képviselőkkel, gyerekekkel, sőt Lukácsfalván nem restellte besározni a cipőjét egy zöldségnövény-termesztésből élő család gazdaságán.
Ternovác István


Magyar Szó
Lukácsfalván, a vidék egyik legrégibb településén, Sólyom Lászlót Paligrósz István tanácselnök üdvözölte, majd a kertészettel foglalkozó Bakos család vendége volt.
Megkóstolta a híres lukácsi paradicsomlevet, és megnézte a Fehér Tó hagyományőrző egyesület kancsikásainak bemutatóját, akiktől ostort kapott ajándékba.
Kecskés István


Köztársasági Elnöki Hivatal

A szerbiai Vajdaságban tett utazásának második napján Sólyom László köztársasági elnök Újvidékre, Nagybecskerekbe, Szentmihályba, Lukácsfalvára és Erzsébetlakra látogatott. 2010. március 13.
Sólyom László Lukácsfalván megtekintette a helyiek kancsikázó (ostorpattogtató) bemutatóját.



www.sandorfalva.net

A szerbiai Vajdaságban járt Sólyom László Magyarország Köztársasági Elnöke. Látogatása során többek között útba ejtette Lukácsfalvát is, ahol nagy szeretettel fogadták társ egyesületünknél a Lukácsfalvi Fehér – tó H. K.E. Egyesület tagjai.
Erről a látogatásról kaphatunk ízelítőt, és számos fotót barátaink tollából.

Sipos György


   
   
   
   
Főoldal