Lukácsfalvi Fodor Béla Melbourne

Ki kellene nyomtatni

tenyeremre írtam szavakat,
újaim hegyéig kinyúló sorokat,
verset, mutató újammal;
négy újamra a négy sorosokat.

csak annyit ami megfért rajta,
míg szemem a tenyerem lapozgatta
s hullatva egyiket a másik lapra,
egyik szépet a másikkal eltakarta...

anyám verset írtam néked sokat,
velük díszítettem az utcátokat!
és ha örökségem egykor befogad
könyvbe nyomják majd azokat.

de mi lesz veletek, a tenyeremen,
meddig maradtok meg elevenen,
mert egyszer izzadságom sava
az lesz, az a szépségnek ravatala!...

titeket is ki kellene nyomtatni!
talán újságba tenyérrel berakni
s ha újaimból vért láttok csurogni
nem kell rajtuk mosolyogni!...

Melbourne, 2007.05.16.

 

Súlytalanság...

nézem a szétdobált tájat,
ott ahol a fény átlépte a házat
s vihar marta kerítések bõrét
nyalogatja, mint kuvasz a kölykét.

nézem a szétdobált kavicsokat
a föld szívja magába panaszukat,
érzem a fák közé bújt kicsiny tavat
tegnaptól erszényemben maradt.

nézem a keresztutak sarkát
vajon, melyik adta a találkát!
s az oszlopokon a forgalmi lámpát
ami most éppen gyalogosra rám vár.

nézem a szétdobált tájat,
de nincs köztük hely, üres járat
a fény is távolyog, emeletre fárad
s sajnálja fázó kiskutyámat.

nézem a szétdobált kavicsokat,
homokban csillogó, égi csillagokat
ahogyan ott magányukban ülnek
s a tó partján állomszépet szülnek.

nézem a keresztutak sarkát,
igazán sohasem értettem titkát...
talán csak valami súlytalanság,
hirtelen emeletre költözött, fáradság.

Melbourne, 2007.04.30.