| |
“Paradicsomból
indultunk,
paradicsomba jutunk,
Lukácsfalvára vezet utunk,
meglátjátok, hogy mit tudunk!”
|
Paradicsom
napja
2005
Paradicsom napja
2006
Paradicsom
napja 2007
képekben
|
Lukácsfalván a kétnapos faluünnep keretében tartották meg a
helyi közösségének tanácsa és a Fehér tó – Hagyományápoló és
Környezetvédő Egyesület szervezésében a VII. Paradicsomnapot.
Ezúttal Kárpát-medencei szintre emelték a versenyeket, hiszen
nemrégen az Együtt – Egymásért Tertvértelepülések Hálózata keretében
öt testvértelepülése lett Lukácsfalvának. A Paradicsomnapon
képviseltette magát Magyarországról Zalakomár és Berekfürdő,
Ukrajnából Tiszapéterfalva, valamint Erdélyből Csíkszentkirály.
A szlovákiai Krasznahorkaváralja képviselői nem tudtak jelen
lenni ezen a rendezvényen. A polgármesterek vezette csoportokból
néhányan részt is vettek a paradicsomnapi versenyeken.
Ezúttal három kategóriában vettek részt a környező településekről,
és a külföldről érkezett versenyzők. A friss paradicsom kategóriában
29-en, a befőtt paradicsom mezőnyben 31-en versenyeztek, és
21-en hoztak óriásparadicsomot. Branko Čičić, a biotermelést
fejlesztő és terjesztő, belgrádi Organikus Szerbia Alap vezetője
és Fodor István, a nagybecskereki Vojvodina szálloda képviselője
a friss paradicsomokat értékelte, míg Katona-Debreczeni Gizella,
a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola igazgatónője
és Vesna Konstantinov, a belgrádi biotermékeket forgalmazó,
Media Master cégvezetője értékelték a befőtt paradicsomokat.
A Kárpát-medence legízletesebb friss paradicsomát a zsűri értékelése
szerint a zsablyai Nikola Bunčić termelte, a második helyezett
lett a helybeli Mirjana Markov, a harmadik helyre került a nagybecskereki
Dragoslav Radišić. A legfinomabb házilag készített befőtt paradicsomot
a muzslyai Sziveri Mihály főzte, a második helyre került a muzslyai
Kátai Anna befőtt paradicsoma és a harmadik lett a helybeli
Gombár Anna paradicsomléje. A verseny legnagyobb paradicsomát
a nagybecskereki Dimče Đorić termelte és 990 grammos volt, a
második helyen végzett Dragoslav Radišić, akinek a paradicsoma
930 grammot nyomott és a harmadik helyre került a 890 grammos
óriási paradicsomával a helybeli Bakos Ervin. Dr. Hajdu Lajos
Berekfürdő polgármestere egy különdíjat is átadott, amelyet
a helybeli Molnár Katalin vehetett át, aki negyedmagával egy
hetet tölthet Berekfürdőn.
A versenyek után a Fehér tó – HÁKE kancsikásai bemutatták a
falu központjában, hogyan lehet kancsikával szedni a paradicsomot,
majd az ostorcsattogtatók részére is volt egy verseny. A délután
folyamán halászléfőzésben is megmérettettek az érdeklődő szakácsok.
Holnap délelőtt 9 órakor leleplezik Lukácsfalva egyik testvértelepülése,
Berekfürdő ajándékát, egy Petőfi Sándor domborművet, amelyet
Györfi Lajos szobrászművész készített. Az ünnepélyes hangulat
után a helyi tanács díszülésére kerül sor, majd 11 órakor ünnepi
szentmise kezdődik a Kisboldogasszony templomban. Délután a
házigazdák a testvértelepülésekről érkezett vendégeiket a Császár-tóra
viszik kirándulni, majd estefelé a Fehér tó egyesület székhelyén
rövidfilmek vetítését kísérhetik végig az érdeklődők, amelyeket
a helybeli fiatalok készítettek lelkesen. Este fél hétkor egy
művelődési műsorral zárul a két napos rendezvénysorozat.
Kónya-Kovács Otília
|

Bővebben...
|
VII. Paradicsom napok
Program:
2011. szeptember 3-án (szombat)
14.00 órától
Legízletesebb friss, befőtt és a legnagyobb
paradicsom megválasztása a
Kárpát-medencében. A helybeli és a környékbeli termelőkkel versenyeznek
Lukácsfalva testvértelepüléseiről érkezők:
Berekfürdő és Zalakomár – Magyarországról
Krasznohorkaváralja – Szlovákiából
Tiszapéterfalva – Ukrajnából
Csíkszentkirály – Romániából
A versenyzők attól függően, hogy melyik kategóriában indulnak,,
hozzanak: - 1 kg paradicsomot, 1 liter paradicsomot és nagyparadicsomot.
16.00 – 16.30 órától
Eredményhirdetés - paradicsomszedés
16.30 órától
Halászléfőző verseny
Szervezők:
A Helyi Közösség tanácsa
Fehér tó – HÁKE
A
Paradicsomnapi versenyekre jelentkezni lehet:
A Helyi közösség irodájában – tel: 023/3885-010
Balanyi Sándornál – tel: 064/2246899
Bakos Ervinnél – tel: 063/8384154
|
 |
|
A
friss paradicsom ízének elbírálását Žegarac Goran és Kalenović
Milan, a befőtt paradicsomét Paunov
Ivica és Paunović Ljuba és a legnagyobb paradicsom mérését
mind a négy zsűri tag végezte.
Videófelvétel a díjak átadásáról készült »»»
|
|
Az
V. Paradicsomnapi versenyeken 19-en vettek részt a legízletesebb
friss paradicsom mezőnyben, 20-an a legízletesebb befőtt
paradicsom és 10-en a legnagyobb paradicsom megválasztásában.
bővebben...
|
|
Lukácsfalván
július 18. és 19-én lesznek megtartva az V. Paradicsom napok,
a
• Helyi közösség tanácsa,
• Fehér tó - HÁKE,
• Fiatalok egyesülete,
• Falufejlesztési egyesület és a
• Női egyesület szervezésében.
Műsor:
Szombat, 2009.07.18.
• Egésznapos sportrendezvények,
• 20 h-tól, Madách színház vendégszereplése - Hallod-e, Rozika,
te - Eismann Mihály válogatott dalaival
Vasárnap, 2009.07.19.
• 9 h - A rendezvény megnyitása,
• 9,15h - Versenyzés: - a legízletesebb friss, főtt és a legnagyobb
paradicsom megválasztása (A versenyre 1 kg friss paradicsomot,
1 lit. főzött paradicsomot kell hozni)
• 12 h - Paradicsom szedés - kiskancsikások bemutatója,
• 13h - Eredményhírdetés.
- A rendezvény ideje alatt a Muzslyai Amatőr Képzőművészek
Klubjának képkiállítását lehet megtekinteni az Ifjúsági otthonban.
- Az érdeklődők bekapcsolódhatnak a pikádó, lenge kugli és
lemez dobálás versenyekbe.
- A rendezvény ideje alatt a látogatók is kóstolgathatják
a különböző fajta paradicsomokat.
Bővebb tájékoztatást a műsorral és versenyekkel kapcsolatban
a köv. telefon számokon lehet kapni:
023 885 010 - Helyi közösség irodája
023 885 150 - Fehér tó - HÁKE
064 1316551 - Mészáros Pista tanácselnök
064 2246899 - Balanyi Sándor szervező
|
 |
A
nagybecskereki városháza Médiaközpontjában tartottak, 2009.05.25-én
sajtótájékoztatót a közelgő, lukácsfalvi V. Paradicsom napok
rendezvény kapcsán. Miloš Jelic, a lukácsfalvi Falufejlesztési
Egyesület elnöke, Kovács Xénia a helyi közösség titkára és
Balanyi Sándor a Fehér tó Hagyományápoló és Környezetvédő
Egyesület elnöke elmondták, azon fáradoznak, hogy az idén
is megmaradjon a Paradicsom napok nemzetközi jellege, külföldi
partnereiket már meghívták e rendezvényre, akik szívesen vesznek
részt a Paradicsom napját fémjelző versenyekben is. Az idén
is kiválasztják a legízletesebb- és a legnagyobb paradicsomot,
valamint a legfinomabb paradicsomlét, ugyanakkor a legszebb
piaci asztalt is díjazzák. A
Paradicsom napjára a sportrendezvények mellett művelodési
műsorokat is beterveztek. A július 18-án és 19-én megrendezésre
kerülő Paradicsom napokat ezúttal a helyi közösség tanácsa
koordinálja, természetesen számítanak a helyi civil szervezetek
összefogására is.
Kónya-Kovács Otília
|
 |
L ukácsfalván 2008. július 20-án, negyedik
alkalommal tartották meg a Paradicsom napját
bõvebben...
|
|
2008-ban
a Paradicsom napok már júliusban elkezdõdnek
|

|
A
kezdet
Paradicsomnap
Lukácsfalván
Vasárnap
tartalmas programmal megemlékeztek a betelepítés
220 éves évfordulójáról.
A paradicsom jegyében tartották meg a bánáti
Lukácsfalván a templombúcsút,
amellyel egyben megemlékeztek a falu betelepítésének
220 éves évfordulójáról.
A falufejlesztési csoport ötlete volt, hogy a
jubileum kapcsán a konyhakertészetérõl
ismert, mintegy 620 lakost számláló település
ily módon adjon hangot magáról, messze
eljusson az itt élõ emberek igyekezetének
híre. A lukácsiak, ahogyan magukat nevezik,
hónapok óta készültek az egész
napos rendezvényre, egyrészt hagyományteremtõ
céllal szervezték, másrészt pedig
szeretnék a Paradicsomnap révén felhívni
a figyelmet kis falujuk mezõgazdasági és
idegenforgalmi lehetõségeire.
(tovább)
|
| |
|